A XIX. századi lengyel irodalom klasszikus remekét, a "lengyel Iliász"-t, Mickiewicz emigrációban írta. Távol hazájától tehát, s távol az 1830-as tragikus felkelést l, melynek leverése mélységesen kétségbe ejti. Ekkor, a gyász, a fájdalom napjaiban érik meg benne a gondolat, hogy megírja a lengyelek nagy nemzeti eposzát, megörökítse a régi szép id k mindennapjait, mindazt, ami már visszahozhatatlan: mert az a világ, melyben az ifjú Tadeus b bájos szerelmi históriája zajlik, immár az emlékezetben él csupán. Gyermekkorának nosztalgikus fényében ragyognak a szül föld tájai, a háborítatlan svadonok, a csendet kürtszóval fölver medvevadászat, a kisnemesi falvak sajátos embertípusai, a lakomák, az összecsapások, szablyák suhanása, mordályok füstje, szerelem és hazaszeretet kitörései - a nemzeti viseletek, a jellemek, melyek egyképp viselik magukon az európai romantika s a lengyel-litván vonások jegyeit. Eposzt írt Mickiewicz? Verses regényt? A kett keverékéb l csinált valami újat? Egy bizonyos: tapintható gyönyör séggel és szerethet iróniába mártott tollal ábrázol, minden során, minden leírásán, legyen az bozótos erd é, nemesi udvarházé, felejthetetlen naplementéké, táncoké, "eposzi harcoké": mindenen ott érezni a megjelenítés örömét, m vészi gyönyör ségét. Az örömet és élvezetet, aminek talán f része van benne, hogy valóban sikerült remekm vet alkotnia, mely els sorban abban homéroszi, hogy végtelenül természetes.
A Pan Tadeus-t, mely Seb k Éva fordításában 1957-ben el ször jelent meg magyarul, most Rónay György fordításában adjuk közre.